Evangéliumot Minden Otthonba Kárpátalján

Ébresztő szolgálat

 

 

Kárpátalja anno: Petőfi verse Munkács váráról

Szerkesztő: Marosi Anita Kárpátalja anno 2016.04.04. 0 57 megtekintés

Munkács erődje Petőfi Sándort is megihlette 1847-ben, amikor a költő kárpátaljai körútján felkereste a Latorca-parti várost.

Petőfi verset is írt az akkor épp várbörtönként működő erődről:

Itt tüzé föl piros zászlaját a
Szabadságnak Zrínyi Ilona?
A szabadság hősinek tanyája
Íme, íme most rabok hona.
Semmi más, mint dönthetetlen kőfal,
Semmi más, mint lánccsörömpölések -
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön… ettül félek.

Föl s alá jár magas büszke fővel
Ott a sáncon egy ifjú fogoly;
Messzeszállott lángtekintetével
Vajjon hol jár gondolatja, hol?
Lépte gyors még; uj vendég bizonnyal,
Erejét az éj s lánc nem töré meg -
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön… ettül félek.

Ott a másik sáncon egy öreg rab,
Nem tekint sem ide, sem oda,
Lassan hordja könnyü, száradt testét…
Nehezebb már lánca, mint maga.
Tört szeméből holt sugár buvik ki,
Mint a sírból a kisértő lélek -
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön… ettül félek.

Ifju rab, nézd, mint virít az erdő,
Akkor is, ha kijösz, zöld lesz az,
Ah de téged, téged akkorára
A nyomor s bú régen behavaz.
És te vén rab, tőled már talán csak
Itt vesz búcsut a lánc és az élet -
Bátran tudnék a vérpadra lépni.
Oh de ez a börtön… ettül félek.

Föld alól föl halk nyögés jön; mint a
Köszörült kés, metszi szívemet.
El, el innen! fönn vagyok, és mégis
Környekez már-már az őrület,
Hát ha még lenn volnék, hogyha ott lenn
Híznék rajtam testi-lelki féreg!
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön… ettől félek.

Munkács, 1847. július 12.

 

 

 

                      A hegyre menekülj!

 

 

 

Sodománál is gonoszabb, ma élő embervilág,

hívőkben is halványul már, az éltető égi láng!

Jól jár, aki még időben, észreveszi a veszélyt,

örökfény honát választja, s nem az örök kínos éjt.

Készülj te is, drága lélek, ha megláttad, mi van itt,

sátán hogyan ferdíti el, a Biblia szavait.

Ne kövessed Lót példáját, te a hegyre menekülj,

Czoárban a táncolóknak, démon banda, hegedül.

Czoárban jól érzi magát, aki csak a testnek él,

mivel Isten, láthatatlan, ő még Istentől se fél.

Sok helyen bűnbarlangokká váltak, fényes templomok,

ájtatosság köntösében, töltötték meg, bűn – rabok.

Délelőtt az Úr Istennek, igyekeznek tetszeni,

Délután a testnek hódol, aki a bűnt kedveli,

Örvend, aki megérkezik fénylő Sion hegyre fel,

ott már, megszabadult lelkek, énekkara énekel.

Énekükkel dicsőítik, Égnek – Földnek Szent Urát,

Szent vérében megmosattak, s kaptak üdvöt, fényruhát.

Mérhetetlen a távolság, Sion és Czoár között,

nem látja meg Isten arcát, ki Czoárba költözött.

Új földön új Jeruzsálem, léte csodás, végtelen,

szépségét és ragyogását, fel nem fogja értelem.

 

Pecznyík Pál Celldömölk 2015. IX. 18.

 

Avar zörren lépteim alatt

,,Ősz barangol" már a fák között,
szívembe is csendje költözött.
,,Kóró lett a fényes laboda"
piros levelén rozsda foltja.

Lombsátorát bontja az erdő,
nap sugarát rejti a felhő.
Néha-néha makkok koppannak
avar zörren lépteim alatt.

Oly megható e kép, e látvány,
a lélek, beleborzong árván.
Tükrében látja saját sorsát,
érzi gyarló, ember mivoltát.

Mint ősszel fákról a levelek,
évek múltba hullnak, elmennek.
Időm örvénylő tengerében,
vajon hova sodor a végzet?

Ha beszállok hit csónakjába,
remény - szél visz a célirányba.
Végül majd, hogyha partot érek,
szeretet szigetére lépek.

Schvalm Rózsa

(2012-09-28)

                           Ismersz engem!

 

 

CSAK, HOGY ÉRTSÉTEK !!!!

Szegény kis hangya mászik a porban előtte azonban egy jókora tócsa,
mintha dolgozna, hátán egy morzsa.
De miből a morzsa, gondolkodom én ?
Hiszen e hangya lisztjéhez , búzát nem vetett !
Termését le nem aratta, nem őrölte, nem gyúrta , nem dagasztotta
az erdőről a fát, más hordta, hogy kemence tüzében piruljon a kenyér,
és legyen egy morzsa, mit vihet a szegény,,, !
Megsajnálom ekkor , lehajolok hozzá, kezemet nyújtva magasba emelem,
hogy a nagy víz túlsó partján őt letegyem.
Szemében mintha hála csillogna, másnap aztán ülök a kertben,
viszket a lábam , ezért lenéztem.
Visszajött a hangya és még ötven rokona, ott állnak sorban , kérés szemükben,
hátha a rokonságot is megsegítem.
Áldott jó szívem kenyeret tör nekik, szinte verejtékeznek, ahogyan cipelik.
Vissza sem néznek, sietve távoznak, hálából másnap több ezren kopognak.
Már nem is kérnek, csak követelőznek, hátukon visznek , mindent amit érnek.
Recseg a szekrény , nyikorog az ágy, millió hangya hordja szét a szobát,
már húsomat eszik , földre döntöttek, házamat hordják, városomat viszik.
Fekete az ég is, vállukon az ország, mindent felfalva, már egymást zabálják.
Ekkor felriadok izzadva az ágyban, körülnézek gyorsan az egész szobában,
nem látok már hangyát, nyugtatom magamat, de megteszem gyorsan,
a nagy fogadalmamat.

Aki hangyát etet, az hangyászt is tartson, hogy ez apró jószág, el ne szaporodjon!
Gondoltam, hogy megértsétek !
Ébredjetek Magyarok! Osszátok meg minél több emberrel!

 

 

 

 

Uram: Ég – Föld Alkotója, Te jól ismersz engem,

Pórból való testruhába, lehelted a lelkem.

Üdv útjáról, olyan hamar, bűn útjára tértem,

nem gondoltam: kárhozatba sodor, undok vétkem.

Vétkező rongy ember vagyok, vádol a sok vétek,

megváltottál kárhozattól, örökké ne égjek!

Bár csak minden édesgetett bűnöm, mélyen fájna,

ne élnék úgy, mint egy hangya, mindig mézre járva.

Könnyfátyolos szemmel nézném, vérbarázdás arcod,

itt a földön az egyetlen, ragyogó szép arcot!

Mikor még én nem is éltem, már szerettél engem,

bűn-porral takart gyémántot, látott szemed, bennem.

Bűntörlő véred mosta le rólam, a bűnszennyet,

feltámadva, megláthassam, a gyönyörű mennyet.

Míg vedeltem az édes bűnt, helyettem fizettél,

hogy ne jussak kárhozatra, értem halni mentél!                

Gecsemánéban kiittad, a bűnnel telt kelyhet,

kínok között, a kereszten, lehelted ki Lelked,

Mérhetetlen áldozatod, soha meg nem értem,

Atyám hajlékában helyet, készítettél nékem.

Hálából versben hirdetem, ország - világ előtt,

barátoddá fogadsz minden, bűnbánó vétkezőt!

Ilyen csodás cselekvésre, csak Te voltál képes,

mennyben: fényruhában járhat, a bűnbánó vétkes.

 

Pecznyík Pál Celldömölk 2015. IX. 1.

 

 

Istenről sose feledkezz el!

Istenről soha ne feledkezz el,
gondolj Rá, amikor a nap felkel,
fénysugarakkal köszönt a reggel,
ébredésed, Neki köszönheted.

Imádkozz Hozzá, hívő lélekkel,
mert szerető, igazságos Isten.
Meghallgatja minden kérésedet,
megadja, mi javadra van Neked.

Ismeri Ő szívedet, lelkedet,
előtte, gondolatod sem rejtett.
Javadra van, ha szenvedni enged,
akkor is veled van, szertetettel.

Szenvedés, mint ötvös tüze tisztít,
megtisztul benne, az emberi szív.
Hogy Krisztus arca teljes fényében,
és tisztán, felragyoghasson benne.

Schvalm Rózsa

 


 

 

 

 

                      Két Ádám!

 

Amilyen messze van, nagy égtől a tenger,

oly messze sodródott Istentől, az ember!

Ádám nem hallgatott, Isten szent szavára,

így végbe ment a bűn, szíve fájdalmára.

Megnyílt testi szemük, ruha nem volt rajtuk,

egymást pőrén látva, elpirult az arcuk.

Szégyen és félelem, szívüket járta át,

fügefalevélből fontak lenge ruhát.

Miként rossz gyermekek, bokrok mögé bújtak,

féltek színe elé kerülni, az Úrnak!

Uruk bár édenből, kikergette őket,

de nem hagyta veszni, a bűnt kedvelőket.

Földi életüknek, halál vetett véget,

hogy, a bűn: örökké, ne vádolja őket.

 

Isten szent Fia volt, a második Ádám,

megesett a szíve, bűnhordozók láttán.

Világ Teremtője, elhagyta a mennyet,

helyettünk: kiitta, a bűnnel telt kelyhet!

Kereszten halt értünk, megfosztva ruhától,

így mentett meg minket, az örök haláltól!

Bár sajtolna könnyet, szemünkből a bánat,

hűtlenül elhagytuk, az atyai házat!

Kegyelemből: Isten, gyermekei lettünk,

csodás módon megnyílt, mennykapu felettünk!

Hulljunk bűnbánattal térdre, Atyánk előtt,

s újjászületetten áldjuk, imádjuk Őt!

 

Pecznyík Pál Celldömölk 2015. VIII. 30.

 

 

Mindenütt jelenvaló

Látom Uram fénylő dicsőséged,
akár égre, vagy földre tekintek.
Megérintesz hulló hópehelyben,
áztató zápor esőcseppjében.
Kezed munkáját dicséri minden,
ami körülvesz, a természetben.
Az ég kékje, felkelő nap fénye,
nyíló virág, s a mezők termése.
Téged látlak velem szembejövő
ember, barátságos mosolyában,
Te hangodat hallom, felcsendülő,
szép zenében, orgona hangjában.
Érzem szerető, gondviselésed,
mindennapok apró csodáiban,
nem hagysz magamra a betegségben,
felém nyújtod kezed gondjaimban.
Nem változol, mindig ugyanaz vagy,
ki elesett, gyenge, Rád számíthat.
Mindig, mindenütt jelenvaló vagy,
nem hagyod magára, világodat.

Schvalm Rózsa

(2011-01-07)

 

 

 

Mustármagnyi hittel

Mustármagnyi hittel nincs lehetetlen.
Bár az Édenkert kapuja bezárult,
nem hagyta magára Isten az embert.
Hű szeretete Krisztusban kitárult. 

Felénk nyújtja mentő, segítő kezét,
ki elfogadja, útját Vele járja.
Szívében béke él, semmitől se fél,
nem fenyegeti többé mélység árja.

Zúghat a hullám világ óceánján,
rá mindenkor a remény napja ragyog.
Világi kincsek - fények nem vonzzák már,
égi ajándék nem veszendő vagyon.

Új dimenziók nyílnak meg előtte,
lelki szemeiről lehull a lepel.
Megdönthetetlen szikla az erődje,
talentuma bőven gyümölcsöt terem.

Schvalm Rózsa

(2015-08-26)

 

 

 

     Örömmel várom…

 

Hű Alkotóm: életemnek

végső percét, Te tudod,

testi – lelki kenyeremet,

Te naponta, megadod.

Életemnek nincs oly napja,

hogy ne törődnél velem,

mert nem büszke igaznak, de

bűnösnek szól, kegyelem!

Több évtized óta tudom,

kegyelemre szorulok,

Atyám: ha Te nem adsz erőt,

úgy még járni se tudok.

Földi létem, úgy méred ki,

mint gyógyszert a patikus,

bizonyságtevőd lehetek,

s nem világi muzsikus.

Soká, világi javakra

pazaroltam életem,

sok bűneset rádöbbentett,

nincs áldás, ily életen.

Ám mióta, keskeny útnak

boldog vándora, vagyok,

égi honba von a vágyam,

s nem bánom, mit itt hagyok.

Boldog, nagy örömmel várom,

múló végső percemet,

tudom: örök szebb hon várja,

hallhatatlan lelkemet.

 

Pecznyík Pál

Celldömölk

2015. IX. 3.

 

 

    Vallás nem üdvözít!

 

Bűntelennek tartja magát,

a vallásos ember,

úgy rejtegeti bűneit,

mint tolvajt a kender.

Hangoztatja, jó erkölcsű,

még légynek sem ártott,

ám feledi: hitvesével,

rossz szót, hányszor váltott.

Ünnepnapon felöltözik,

szép vallásos mezbe,

abban jár ő a templomba,

gyermekkortól kezdve.

Istenházában hátul ül,

egy megszokott padban, 

teste bent: de gondolata

kint jár, árnyas parkban.

Istentiszteletnek vége, 

elhalkult az ének,

útszélre hullt az Igemag,

így koplalt a lélek.

Ünnepnapon Istennek is,

testének is, enged,

szeme: sporteseményt figyel,

lelke meg sír, szenved.

Mégis: balgán azt gondolja,

a vallásos ember,

hallelujás angyalsereg,

fogadja majd, mennyben.

 

Pecznyík Pál

Celldömölk

2015. IX. 2.

 
 
 
 Jézusnak volt ideje!

Mi emberek régtől, sietősek vagyunk,
még meg is toldanánk néha, rövid napunk.
Lám, Megváltó Urunk, soha nem sietett,
végig gyalogolta, a földi életet.
Szerető szíve volt, mélyen megszánt minket,
látva bűnös voltunk, vérző szíveinket. 
Jerikóban megállt, egy vak koldus mellett,
bénákért, vakokért, hagyta el a mennyet!
Bár sürgős volt útja: Jézus mégis megállt,
Ő volt: kit nyomorunk, bajunk szíven talált.
Jézus, Dávid Fia! Hallotta a nevét, 
egy vak koldus kérte: nyissa meg, vak szemét!
Hozzá vezették őt, Jézus rátekintett,
láss: hited megtartott, menjünk: keze intett.
Elindult nyomába, népes kísérete,
mágnesként vonta azt, Jézus szeretete.
Útjának utolsó célja, a szent város,
áldozata most még, nép előtt, homályos.
Áldozatos útja, kereszten ért véget,
értünk bűnösökért, elvérzett egy élet!
Jézus szent életét, feláldozta értünk,
hogy ne a kárhozat, legyen osztályrészünk.
Feltámadt a sírból! Minket is feltámaszt,
tőle és Atyjától, senki el nem választ!

Pecznyík Pál Celldömölk 2013. VIII. 21.
Szentlélek égi tűz!

Istennek szent tüze,
zúdulj a földre le.
Szentlélek égi tűz,
bűn fagyot messze űz.
Pünkösdi szent csoda,
több nem lesz már soha!
Szentlélek égi láng, 
hideg a szív-szobánk. 
Szárnyalj a Föld felett,
gyújts lángra sok szívet. 
Új élet ott falad,
hol a hit, szárnyra kap,
őt Jézus várja már,
trónjáig meg sem áll.
Amíg itt lépdelünk, 
Szentlélek járj velünk. 
Utunkon védj, vezess, 
bennünk te élj, szeress. 
Kísérj minket végig,
halálunk percéig.
S ha leomlik sátrunk,
Veled mennybe szállunk. 

Pecznyík Pál
Celldömölk, 
2013. IV. 12.
 Atyánk nekünk kiált!

Ha olvassuk a Bibliát,
Atyánk, gyakran nekünk kiált!
Mert mi nagyot hallók vagyunk,
jó szóra, alig hallgatunk. 
Ezért egykor, szent Fiában,
utánunk jött, test-ruhában!
Köztünk járt Ő, ivott, evett,
megszánta a betegeket.
leprásokat, szenvedőket, 
keze, gyógyította őket. 
Földön vízen egyaránt ment, 
Ő nem ismert lehetetlent!
Fejedelmi módon adott,
sírjából kijött a halott! 
Győzött bűn és halál felett,
visszaadta az életet!
Jézusban: Atyánk van jelen
Lelke által: minden helyen!
Hívó szava: ma is hangzik, 
ébredjen fel, aki alszik!
Mert Ő, jöhet hajnaltájon,
alva senkit ne találjon!
Olvassuk úgy a Bibliát,
hogy meg halljuk, Atyánk szavát!
Néha sóhajként hallható, 
haza hív, a Mindenható!
S ha leomlik földi sátrunk,
nála vár, örök lakásunk. 

Pecznyík Pál
Celldömölk
2013. IV. 10.

                       Isten nélkül!

Isten nélkül, milliókat, a bűnös vágy ejt rabul,

különböző okok miatt, millióknak könnye hull.

Élet oltó fegyver által világszerte hull a vér,

több millió éhezőhöz nem juthat  víz, sem kenyér.

Világszerte többen írnak ma, utolsó levelet,

sok ajakról száll fel égbe, az utolsó lehelet.

Sok embert tart fogságában kényelem, önzés, közöny,

mert hiányzik a szívekből szeretet, béke, öröm.

Kinevetik azt az embert, ki áldja Isten nevét,

erejével hivalkodó, letiporja a gyengét.

Lázadozó nép ajkáról, szitok száll fel az égre,

nem csillapul, fokozódik, haragvók dühe, mérge.

Irigykedve néznek arra, kinek jól megy ma dolga,

sorsa miatt lázadozik, sok nyomorult rabszolga! 

Milliókat tart rabságban az ital, drog, a mámor,

ó de meddig bírja mind ezt, a test: e földi sátor?

Fiatalok: jövő helyett, vígan a mának élnek,

hűtlenkedők, élettársat, mint a ruhát, cserélnek.

Hovatovább már nem illik, az erkölcsről beszélni,

szülő:  gyermekével sem, nem tud már összeférni.

Eszeveszett rohanás lett, gépesített életünk.

egymással még beszélni is, alig jut időnk nekünk.

Az emberi tudomány meg, egyre merészebben

alkot, épít, mindentéren, az Istennel szemben!

Isten nélkül: mire jutott, ki csak testnek élt, halt?

Fáradozása gyümölcse: egy fejfa, egy sírhant.

 

Mind ezeket elkerüljük, Urunk figyelmeztet,

Isten nélkül: katasztrófát jelent már, a kezdet?

Jézus azért jött le közénk, hogy meghaljon értünk!

s ránk váró kárhozat helyett, üdv lehessen részünk.

Pecznyík Pál Celldömölk 2013. IV. 2. 


 
Húsvét hajnalán

Alig várták, hogy jöjjön a reggel,
s most bánatosan, illatos kenetekkel,
sírva sietnek a sír fele hárman,
epesztő, emésztő, roskasztó gyászban.
Ím ébred az élet és támad a nap már.
A madarak kara csak egy fénylő sugarat vár
és csattog az ének, száll által a légen
fel, fel az ég felé ... Csak úgy, mint régen.
Jaj, az a régen! Ne fájna az emlék?
Mikor a Mester előttük ment még,
és ajkán az élet igéi fakadtak
a szomjazóknak, a fáradtaknak!
Volt-e valaha riasztóbb álom,
mint ez a három nap, ez a három:
mikor, aki folyvást csak életet mentett,
vad, gyilkos kezek fogják meg a Szentet,
viszik diadallal a főpap elébe,
rágalmat, gúnyt vágnak a tiszta szemébe
és suhog a korbács és csattog az ostor,
hol, aki megvédje, a hős, az apostol?
És az Atya hallgat? - Mély csend ül az égen
s most hajnallik újra: csakúgy ... úgy mint régen.

Hogy hurcolták! Mint egy gonosztevőt.
S még volt, aki gúnnyal nevette Őt,
amint a tövistől a vére kicsordul,
s úgy kell felemelni az utcai porbul.
Köpdösve, gyalázva a fára szegezték,
de Ő ugyanaz volt, ott is szeretett még,
ott fenn a kereszten, anyát és poroszlót:
könnyet hullajtót és gyilkos sebet osztót.
Ó, jaj, a halálig, mindig szeretett!
Viszik az illatozó kenetet,
és sírva sietnek a sír fele hárman,
nagypénteki gyásszal, húsvéti sugárban.

Hogy látnák szemükben keserű könnyekkel,
milyen csodálatos ez a reggel.
A pálmafák két szegélyén az útnak
súgva-búgva valami titkot tudnak.
A virágok át harmatkönnyeken
már látják felragyogni fényesen
az élet napját, s azt hirdeti minden:
A sírban nincsen! A sírban nincsen!

Ők mégis mennek. Gyászolva, sírva.
Betekinteni egy üres sírba,
az angyal előtt döbbenve megállni:
feltámadott, élő Mesterre találni.

Húsvétkor ha nincs még húsvéti szíved,
a nagypéntekit vedd, vedd és vigyed
könnyesen, aggódón, búsan, amint van,
s keresd a Krisztust, keresd a sírban!
Nem, úgysem fogod megtalálni ottan.
Eléd fog állani feltámadottan.

Túrmezei Erzsébet

 

                 Keresztáldozat!

 

Krisztus követője, bárányszerepében,

szánó szeretetet hordoz, a szívében.

Ha bántások érik, úgy szenved, mint bárány,

bosszú, panaszkodás, nem jön ki a száján.

A báránytermészet, új élete része,

ha Jézusért bántják, kész szenvedni érte!

Benne: Lelke által, Jézus szolgál maga,

veszendő lelkeket, Atyjához hív haza!

 

Rá jobban illene, a farkas természet,

önzés, harag lakta szívét, e kis fészket.

Bűnt kedvelő lénye, csak rosszra volt képes,

bár tudta: halálra méltó, aki vétkes.

 

A bárány nem támad, nem is védekezik,

némán tűri, ha a vágóhídra viszik.

Báránytermészettel, Jézus rendelkezett,

kínzások között is, némán tűrt, szenvedett!

Kereszt nagy oltárán, Ő volt az áldozat,

hogy hű követőit, ne érje kárhozat!

Fia áldozatát, Isten elfogadta,

övéinek az üdv, fény – ruháját adta!

A keresztáldozat, Golgotán ment végbe,

hogy mennybe juthasson, Isten, hívő népe!

E múló világnak, fordítsunk hát hátat,

Urunk már készíti, fényes – koronánkat!

 

Pecznyík Pál Celldömölk 2013. III. 22.

 

 

       Húsvéti fény!

 

Isten népe nem hiába

várakozol szent Fiára!

Valóra vált a szép remény,

ragyog rád a mennyei fény.

Gyermekeim ne féljetek,

él a Fiam, örüljetek.

Üres már a sötét kripta,

menny kapuja újra nyitva!

Megváltottak: mind jöjjetek,

hitben, elém térdeljetek.

Meghallgatom hő imátok,

áldásomat hintem rátok.

Hívő lelkek örömével,

a Szentlélek erejével

járjátok be a világot,

tegyetek hűn  bizonyságot

Fiamról, ki mindenkiért,

adta vérét, szent életét!

Így, ki bűnét szívből bánja,

üdvét: nálam megtalálja.

 

Mennyből jövő húsvéti fény,

te tündökölj, lelkünk egén!

Mi, e fényben járjunk, éljünk,

s feltámadva mennybe térjünk.

Nincs oly kincse, földi térnek,

mit Isten ad gyermekének.

E kincs, miért ilyen drága?

mert az: Fia vére ára!

 

 

Pecznyík Pál

 Celldömölk,

2012. IV. 2.

 

 

 

                           Ismersz engem!

 

 

Uram: Ég – Föld Alkotója, Te jól ismersz engem,

Pórból való testruhába, lehelted a lelkem.

Üdv útjáról, olyan hamar, bűn útjára tértem,

nem gondoltam: kárhozatba sodor, undok vétkem.

Vétkező rongy ember vagyok, vádol a sok vétek,

megváltottál kárhozattól, örökké ne égjek!

Bár csak minden édesgetett bűnöm, mélyen fájna,

ne élnék úgy, mint egy hangya, mindig mézre járva.

Könnyfátyolos szemmel nézném, vérbarázdás arcod,

itt a földön az egyetlen, ragyogó szép arcot!

Mikor még én nem is éltem, már szerettél engem,

bűn-porral takart gyémántot, látott szemed, bennem.

Bűntörlő véred mosta le rólam, a bűnszennyet,

feltámadva, megláthassam, a gyönyörű mennyet.

Míg vedeltem az édes bűnt, helyettem fizettél,

hogy ne jussak kárhozatra, értem halni mentél!                

Gecsemánéban kiittad, a bűnnel telt kelyhet,

kínok között, a kereszten, lehelted ki Lelked,

Mérhetetlen áldozatod, soha meg nem értem,

Atyám hajlékában helyet, készítettél nékem.

Hálából versben hirdetem, ország - világ előtt,

barátoddá fogadsz minden, bűnbánó vétkezőt!

Ilyen csodás cselekvésre, csak Te voltál képes,

mennyben: fényruhában járhat, a bűnbánó vétkes.

 

Pecznyík Pál Celldömölk 2015. IX. 1.

 

 

Istenről sose feledkezz el!

Istenről soha ne feledkezz el,
gondolj Rá, amikor a nap felkel,
fénysugarakkal köszönt a reggel,
ébredésed, Neki köszönheted.

Imádkozz Hozzá, hívő lélekkel,
mert szerető, igazságos Isten.
Meghallgatja minden kérésedet,
megadja, mi javadra van Neked.

Ismeri Ő szívedet, lelkedet,
előtte, gondolatod sem rejtett.
Javadra van, ha szenvedni enged,
akkor is veled van, szertetettel.

Szenvedés, mint ötvös tüze tisztít,
megtisztul benne, az emberi szív.
Hogy Krisztus arca teljes fényében,
és tisztán, felragyoghasson benne.

Schvalm Rózsa

 


 

 

 

 

                      Két Ádám!

 

Amilyen messze van, nagy égtől a tenger,

oly messze sodródott Istentől, az ember!

Ádám nem hallgatott, Isten szent szavára,

így végbe ment a bűn, szíve fájdalmára.

Megnyílt testi szemük, ruha nem volt rajtuk,

egymást pőrén látva, elpirult az arcuk.

Szégyen és félelem, szívüket járta át,

fügefalevélből fontak lenge ruhát.

Miként rossz gyermekek, bokrok mögé bújtak,

féltek színe elé kerülni, az Úrnak!

Uruk bár édenből, kikergette őket,

de nem hagyta veszni, a bűnt kedvelőket.

Földi életüknek, halál vetett véget,

hogy, a bűn: örökké, ne vádolja őket.

 

Isten szent Fia volt, a második Ádám,

megesett a szíve, bűnhordozók láttán.

Világ Teremtője, elhagyta a mennyet,

helyettünk: kiitta, a bűnnel telt kelyhet!

Kereszten halt értünk, megfosztva ruhától,

így mentett meg minket, az örök haláltól!

Bár sajtolna könnyet, szemünkből a bánat,

hűtlenül elhagytuk, az atyai házat!

Kegyelemből: Isten, gyermekei lettünk,

csodás módon megnyílt, mennykapu felettünk!

Hulljunk bűnbánattal térdre, Atyánk előtt,

s újjászületetten áldjuk, imádjuk Őt!

 

Pecznyík Pál Celldömölk 2015. VIII. 30.

 

 

Mindenütt jelenvaló

Látom Uram fénylő dicsőséged,
akár égre, vagy földre tekintek.
Megérintesz hulló hópehelyben,
áztató zápor esőcseppjében.
Kezed munkáját dicséri minden,
ami körülvesz, a természetben.
Az ég kékje, felkelő nap fénye,
nyíló virág, s a mezők termése.
Téged látlak velem szembejövő
ember, barátságos mosolyában,
Te hangodat hallom, felcsendülő,
szép zenében, orgona hangjában.
Érzem szerető, gondviselésed,
mindennapok apró csodáiban,
nem hagysz magamra a betegségben,
felém nyújtod kezed gondjaimban.
Nem változol, mindig ugyanaz vagy,
ki elesett, gyenge, Rád számíthat.
Mindig, mindenütt jelenvaló vagy,
nem hagyod magára, világodat.

Schvalm Rózsa

(2011-01-07)

 

 

 

Mustármagnyi hittel

Mustármagnyi hittel nincs lehetetlen.
Bár az Édenkert kapuja bezárult,
nem hagyta magára Isten az embert.
Hű szeretete Krisztusban kitárult. 

Felénk nyújtja mentő, segítő kezét,
ki elfogadja, útját Vele járja.
Szívében béke él, semmitől se fél,
nem fenyegeti többé mélység árja.

Zúghat a hullám világ óceánján,
rá mindenkor a remény napja ragyog.
Világi kincsek - fények nem vonzzák már,
égi ajándék nem veszendő vagyon.

Új dimenziók nyílnak meg előtte,
lelki szemeiről lehull a lepel.
Megdönthetetlen szikla az erődje,
talentuma bőven gyümölcsöt terem.

Schvalm Rózsa

(2015-08-26)

 

 

 

     Örömmel várom…

 

Hű Alkotóm: életemnek

végső percét, Te tudod,

testi – lelki kenyeremet,

Te naponta, megadod.

Életemnek nincs oly napja,

hogy ne törődnél velem,

mert nem büszke igaznak, de

bűnösnek szól, kegyelem!

Több évtized óta tudom,

kegyelemre szorulok,

Atyám: ha Te nem adsz erőt,

úgy még járni se tudok.

Földi létem, úgy méred ki,

mint gyógyszert a patikus,

bizonyságtevőd lehetek,

s nem világi muzsikus.

Soká, világi javakra

pazaroltam életem,

sok bűneset rádöbbentett,

nincs áldás, ily életen.

Ám mióta, keskeny útnak

boldog vándora, vagyok,

égi honba von a vágyam,

s nem bánom, mit itt hagyok.

Boldog, nagy örömmel várom,

múló végső percemet,

tudom: örök szebb hon várja,

hallhatatlan lelkemet.

 

Pecznyík Pál

Celldömölk

2015. IX. 3.

 

 

    Vallás nem üdvözít!

 

Bűntelennek tartja magát,

a vallásos ember,

úgy rejtegeti bűneit,

mint tolvajt a kender.

Hangoztatja, jó erkölcsű,

még légynek sem ártott,

ám feledi: hitvesével,

rossz szót, hányszor váltott.

Ünnepnapon felöltözik,

szép vallásos mezbe,

abban jár ő a templomba,

gyermekkortól kezdve.

Istenházában hátul ül,

egy megszokott padban, 

teste bent: de gondolata

kint jár, árnyas parkban.

Istentiszteletnek vége, 

elhalkult az ének,

útszélre hullt az Igemag,

így koplalt a lélek.

Ünnepnapon Istennek is,

testének is, enged,

szeme: sporteseményt figyel,

lelke meg sír, szenved.

Mégis: balgán azt gondolja,

a vallásos ember,

hallelujás angyalsereg,

fogadja majd, mennyben.

 

Pecznyík Pál

Celldömölk

2015. IX. 2.




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

3. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

6. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

7. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

9. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

10. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

11. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

12. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

13. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

14. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

15. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

16. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

17. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

18. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

19. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

20. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

21. Angyalfények

► Mindenkinek jár a Boldogság és minden amit csak szeretne !! "Amit az ember el tud képzelni, azt el is érheti. "

angyalfenyek.hupont.hu

22. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

23. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

24. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

25. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

26. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.

szandra-hannah.hupont.hu

27. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

28. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek

► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.

varak-varromok-kastelyok.hupont.hu

29. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300

► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300

hulladekudvarbudapest.hupont.hu

30. PAT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HONLAPJA

► Kedves látogató! Szeretettel köszöntünk Pat honlapján! A községről és a csatornázási munkálatokról informálódhat.

patkozseg.hupont.hu

31. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

32. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

33. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

34. Zelovics Péter vagyok postagalambok tenyésztése és versenyeztetése a hobbim

► Postagalamb gyürü gyüjtő is vagyok

zelopigeonrings.hupont.hu

35. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

36. bubuvicc-a válogatott viccek lapja

► Ha kiakarsz szakadni a hétköznapokból, vagy csak akarsz egy jó viccet olvasni,viccel nevettetni-a legjobb helyen jársz!

bubuvicc.hupont.hu

37. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

38. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

39. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

40. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

41. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

42. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

43. Nagy;és kis macskafélék

► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!

jankamarci.hupont.hu

44. Minden dolog

► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mindenfajtaoldal.hupont.hu

45. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

46. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

47. _Emo.Lolly.Cicuss_:Dorka wagyokk.tsőőőőhh^-^*-*

► lépj be vagy cseszd meg magad^-^*-*

emocicuss.hupont.hu

48. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

49. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

50. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

51. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

52. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

53. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

54. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

55. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

56. Horgászat folyóvízen

► módszerek,vizeink,halaink egyéb tudnivalók

folyovizihorgaszat.hupont.hu

57. tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

► A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!

pannonmaraton.hupont.hu

58. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

59. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

60. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

61. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

62. Biztonsági autósgyerekülés és etetőszék huzat készítése

► Gyerekülés és etetőszék huzatok.Maxi-cosi,Römer ,Concord,jané... Továbbá eladó komplett ülések és gyermek felszerelések...

gyerekuleshuzatkeszite.hupont.hu

63. Füstcső, füstcső könyök, kályhacső idom, tartozék gáz-, vegyestüzeléshez

► Alu-, fekete-, zománcozott-, szinterezett füstcső, füstcső könyök és egyéb kályhacső tartozékok kis- és nagykereskedelme ONLINE rendeléssel, országos házhozszállítással, BUDAPESTEN + 44 településen INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL

fustcso.hupont.hu

64. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

65. Zibro fűtés olcsón Szolnokon, lézercsúcstechnológiás fűtőkészülékkel

► Nem gáz, nem villany, de mégis meleg van a kéménynélküli, hordozható lézer fűtő készülékekkel, melynek fűtőanyaga a folyékony paraffin.

futsonolcson.hupont.hu

66. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

67. Díszhalakról minden ami csak szükséges lehet.

► Díszhalak szaporodásáról, tenyésztéséről, etetéséről, betegségeiről valamint a növényekről minden. Az oldal fejlesztés alatt!!

diszhalinfo.hupont.hu

68. Csarnokszerkezet-vasszerkezeti pódium-légtechnika-lakatos munka

► Sárvári Miklós EV 06-309-425-200 sarvarimiklos@t-online.hu

csarnokgyartas.hupont.hu

69. Igényes borovi fenyőbútor a legolcsóbban! +36/70-329-4217

► A ház minden zugát otthonná varázsoljuk! Hálószoba, nappali, étkező, gyerekbútor, előszoba fal, íróasztal, polc, nekünk nem okoz gondot!

borovibutor.hupont.hu

70. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ

► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!

carlos-zene.hupont.hu

71. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

72. Pedikűr Budapest

► Nagy gyakorlattal rendelkező gyógypedikűrös és pedikűrös Budapest területén és környékén várja a hívását. 06 70 536 2307

pedikurbudapest.hupont.hu

73. Zsilippa - kreativitás és tudatosodás

► Önmagunk vállalása, függetlenül az elvárásoktól. - TITELLA honlapja - Független amatőr művészet, és tudatosság.

zsilippa.hupont.hu

74. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

75. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 1
Heti: 27
Havi: 184
Össz.: 48 264

Látogatottság növelés
Oldal: Versek
Evangéliumot Minden Otthonba Kárpátalján - © 2008 - 2024 - igemagvak.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »